Orbán-Tsipras fotó miatt tört ki a balhé a görög parlamentben
2020. június 23. 18:22
Épp egy menekültügyi törvényjavaslatot tárgyalt a görög parlament a múlt héten, amikor a kormányzó Új Demokrácia bevándorlási és menekültügyi miniszterhelyettese, Giorgos Koumoutsakos köszönetet mondott számos országnak, amelyek Görögországgal együttműködtek a migráció területén.
2020. június 23. 18:22
2 p
0
0
3
Mentés
Több sem kellett a baloldali ellenzéki Sziriza képviselőjének: a volt pénzügyminiszter Euclides Tsakalotos ekkor kiabálta be, hogy a miniszterhelyettes „elfelejtette Orbán Magyarországát”.
E mondat izzította fel a hangulatot, mire Sofia Voultepsi, az Új-Demokrácia képviselője felpattant székéből és a Sziriza képviselőihez indult, hogy egészen közelről mutassa meg nekik a telefonján vezetőjük, Alexis Tsipras egyik fényképét, ahol a magyar miniszterelnök mellett szerepel.
Az eset komoly vitát eredményezett a parlamentben a két párt képviselői között.
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.
A világ legősibb, ma is tömegesen beszélt nyelvét, hangsúlyait, rejtett üzeneteit több mint kétezer éve nem érti a Nyugat. A „nagy nyelvi fal” egyszerre járul hozzá Kína mai sikeréhez és rejtelmességéhez. Hogyan állították ezt az archaikus kódot a kínai modernizáció szolgálatába?